2012. október 4., csütörtök

Kleopátra - A Nílus királynője


Kleopátra okos asszony volt. Több nyelven beszélt, műveltségéről elismeréssel nyilatkoztak. Valójában nagy, görbe orrával és hatalmas szájával nem felelt meg a kor szépségideáljának. Alakja viszont arányos és kecses, mi több, mesterien tudta sminkelni magát.
Ő volt az első nő, aki a kozmetika minden trükkjét bevetette céljai érdekében. A férfiakat előkelő, finom modorával, érzéki mozdulataival és gyönyörű hangjával hódította meg.

Történetírók regélik, Kleopátra gyakran
vad orgiákat tartott palotájában. Ezek a mulatságok még akkor is zajlottak, amikor már Antoniusszal, a római hadvezérrel folytatott viszonyt. A híres férfi szórakoztatására színházi klubot alapított, amelynek látogatói kifejezetten érzéki előadásokban gyönyörködhettek.

Az éjszakai rendezvényekről persze már akkoriban is rengeteg legenda keringet:
a királynő állítólag válogatás nélkül ragadta magához a férfiakat. Különben sem volt válogatós, inkább nagyon is élveteg. Az igazsághoz tartozik, hogy Kleopátra bizonyosan nem élt szent életet, de arra azért ügyelnie kellett, hogy Antonius kegyeit el ne veszítse. Azaz, mindent azért ő sem tehetett meg. 

A régi Egyiptomban a királyi család gyermekei egymással házasodtak. Kleopátra is saját öccsei – első testvére korán meghal – felesége lett. Persze a házasság csupán formálisan létezik, mert az igazi ok nem a testvérszerelem, hanem a hatalom megtartása.
Bizonyos források szerint Kleopátra már tizenkét évesen nemi életet élt, kilenc évvel később Julius Caesar, Róma akkori diktátorának volt szeretője. Mégpedig azért, mert a királynő hatalmi harcba keveredett testvéreivel, és sürgősen menekülnie kellett Alexandriából. Rómába ment, egy szőnyegbe csavartatta magát, hogy bejusson Caesarhoz. A nős diktátort hamar levette a lábáról, kapcsolatukból gyermek is született, Caesarion.
A diktátor annyira beleszerelmesedett, hogy szobrot is állíttatott az egyiptomi királynőnek. A nép azonban nem látta szívesen az “idegen szajhát”, a katonák trágár dalokat énekeltek róla. Caesar meggyilkolása után Kleopátra visszatért Egyiptomba. Itt tudta meg, hogy Rómában Antonius vette át a hatalmat.
A hadvezér jóképű férfi volt, aki imádta a nőket. Kleopátra elhatározta, hogy elcsábítja. A cél érdekében megépíttetett egy különleges bárkát. A luxushajó evezőit ezüsttel vonták be, a fedélzetet arannyal díszítették, a vitorlák bíbor színben pompáztak. A hajón állandóan szólt a zene, a szolgák lengén jártak-keltek, a királynő pedig Vénusznak öltözve készült a csábításra.
Miután a hajó megérkezett Tarsusba, Kleopátra napokig tartó fogadást rendezett a római hadvezér tiszteletére. A férfi nem sokáig tudott ellenállni, de nem maradhatott sokáig a hajón, mert Rómában kitört a hatalmi harc.
Néhány évvel később Antonius elhagyta feleségét, Octaviát, és visszatért Kleopátrához. Octavia testvére az a bizonyos Octaviánus, aki sógora hűtlensége miatt, hadat üzent Kleopátrának.
Amikor Octavianus csapatai bevonultak Egyiptomba, Kleopátra három szolgálójával együtt, saját sírboltjába menekült. A sors különös játéka folytán, Antonius azt a hírt kapta, hogy szerelme öngyilkosságot követett el. A hadvezér erre bánatában tőrrel  ejtett magán súlyos sebet. Már haldoklott, amikor új hírrel érkezett a hírnök: Kleopátra él. A római hadvezér szerelméhez vitette magát, és karjaiban halt meg.
Octavianus fogságba ejtette az egyiptomi királynőt. Kleopátra őt is megpróbálta elcsábítani, de kivételesen nem sikerült a hódítás. A férfi közölte Kleopátrával, hogy Rómába viteti, ahol rabszolgaként fogják végigvezetni az utcákon, kitéve a gyalázkodó nép indulatainak. A világ egyik legkülönösebb asszonya ekkor, inkább mérges kígyóval haraptatta meg magát, így vetett véget életének.