Gízai Nagy Piramis

                               Gízai nagy piramis

A gízai nagy piramis más néven Hufu-piramis vagy Kheopsz-piramis, az egyiptomi óbirodalmi Hufu fáraóról elnevezett piramis. A gízai piramis a legrégebbi és egyben az egyedüli fennmaradt csoda az ókori világ hét csodája közül.
Hufu uralkodása i.e. 2590 és 2540 között kezdődött, regnálási ideje 23 év körül lehetett (Manethón és a torinói papirusz adatai ellentmondóak, Hérodotosz szerint 50 évig uralkodott). Piramisa ebből kiindulva i.e. 2580-2530 körül épült, a munkálatok pontos időtartama nem ismert. A nagy piramis az egyiptológia egyhangú álláspontja alapján az uralkodó temetkezési helyéül épült. A kiterjedt sírmezők és csatlakozó kultikus építmények a piramiskörzetet halotti várossá teszik.
Hufu piramisa a kínai nagy fal mellett a legnagyobb ismert ókori építmény. A mai egyiptomi főváros, Kairóközvetlen közelében, a ma már Kairó elővárosának számító Gíza városa mellett áll, és a Föld egyik legismertebb turistalátványossága. A gízai nagy piramist alkotó három királypiramis egyike.

Mivel írásos feljegyzés nem maradt a piramis építéséről, ezért több elmélet született a piramis tájolásának módszeréről. Abban mindegyik megegyezik, hogy a módszer alapvetően csillagászati jellegű.
Az Edwards- (vagy Goyon-) módszer szerint a pontos északi irány kijelöléséhez először egy kör alakú, nem túl nagy és nem túl magas falat húztak fel, amiben egy csillagász tartózkodott. Éjszaka egy tetszőleges csillag felkelését és lenyugvását megfigyelve a csillagász megjelölte a fal tetején ezek pontos helyét, majd megkereste a két pont által kijelölt szakasz felezőpontját. Ezt összekötve a kör középpontjával egy észak-dél irányú egyenest kapott.
A módszerhez tökéletesen vízszintes fal, kör és függőleges valamint azonos szemmagasság szükséges, és természetesen éles szem mindezek kijelöléséhez. Elképzelhető, hogy a pontosság érdekében a mérést egymás után többször megismételték. Ezt a változatot bonyolult és munkaigényes volta miatt sokan nem fogadják el. A módszer a gyakorlatban azért is nehezen kivitelezhető, mert azt is biztosítani kellett volna, hogy a megfigyelő feje (pontosabban szemmagassága) este és reggel is pontosan ugyanabban a pozícióban legyen.
Ennél azonban lényegesen egyszerűbb, és a megfigyelhető pontosságot szintén garantáló módszerek is elképzelhetők. Ezek legegyszerűbbike egyetlen földbe szúrt botot igényel. A bot köré kört rajzolva a Nap árnyékának két pozíciója - amikor pontosan érinti a körvonalat az árnyék vége - meghatároz egy szöget, melyet megfelezve az északi irányt kapjuk. A módszer egyetlen feltétele a pontosan függőleges bot, és ennek létrehozása a rendelkezésre álló óegyiptomi technológiával nem jelentett nehézséget (függőón alkalmazása).

                                              A felépítmény 

A piramis felépítményét átlagban 1 köbméteres, 2 tonnás kváderekből építették, összesen körülbelül 2,5 millió köbméter mennyiségben, azaz ötmillió tonnás tömegben. Az építés technológiája a Sznofru piramisainál már bevált módszerű, ennek lényege, hogy a téglatest alakú kvádereket nem a hagyományos módon, a legkisebb felületű oldalra állítva és döntött szögben helyezték el, hanem a legnagyobb felületű oldalra és vízszintesen. Emellett nem közel függőleges rétegeket építettek, mint korábban, hanem vízszinteseket, minden egyes követ átlapolva helyeztek el egy sík felületen, bár erre csak a külső rétegeknél ügyeltek. Ez jelentősen megnövelte a stabilitást. A belső mag gyengén megmunkált, csak durván tégla alakúra faragott kövekből áll, amely a külső részek felé egyre pontosabb és finomabb faragásúvá válik. A belső részeken a kváderek közti hézagokat kőtörmelék, sőt homok tölti ki. A legkülső kváderek már összecsiszolt felülettel kerültek beépítésre.
A kváderek mérete és alakja a teljes felépítményben változatos, sokszor szabálytalan. Az építőkövek magassága, és ezzel a rétegek vastagsága 0,9 és 1,2 méter között, a rétegek behúzása a 0,23 métertől az 1 méterig váltakozik. A felépítmény legnagyobb része (98%) helyben bányászott, gyenge minőségű mészkő, a burkolat igen jó minőségű turai mészkő, míg az alépítményben és teherhordó részeken és a szarkofágnál asszuáni gránit alkalmazása is előfordul. A piramis keleti oldalának egy szakaszán még mindig látható mintegy három sornyi burkolat a hozzá csatlakozó „küszöbbel”, így képet alkothatunk arról is, hogy nézett ki ez az építmény újkorában.
A messzebbről érkező építőanyagot a Níluson szállították, speciális hajókon, amelyeket még a közönséges áruszállító hajóktól is megkülönböztettek.  A kőtömbök súlya a 1,5 tonnástól a több tíz tonnásig változik. Így nem meglepő, hogy a gigantikus építmény tömege meghaladja az 5 000 000 tonnát. Elkészülte idején hófehér gúla volt.


A „Király kamráját” egy 46,7 méter hosszú, 2,1 méter széles folyosón, a Nagy Galérián keresztül lehet elérni. Ennek a folyosónak egyetlen ismert funkciója a sírkamra megközelítése.  A mennyezetet bazalttömbök alkotják.Mark Lehner az oldalakon rendszeres közönként elhelyezett lyukakból kiindulva ugyanezt a következtetést vonja le, mivel szerinte ezek fagerendák helyei, amik az itt tárolt gránittömbök lecsúszását akadályozták meg. Erre azért volt szükség, mert 26° 2’ 30’’ szögben emelkedik, folytatva a „Királynő Kamrájához” vezető folyosót, amely mintegy 20 méterre a talajszint felett megtörik és vízszintesen folytatódik. A kövek felületét nem díszítik faragások.
A galéria padlószintjén mindkét oldalon 0,5 méter széles és 0,6 méter magas rámpa húzódik, a köztük lévő rész pedig lépcsős. Ennek funkciója ismeretlen, bár feltehető, hogy a nagy emelkedésű galériában a lépcsők a nagyméretű köveket húzó emberek számára készültek lábtámasz céljára. Enélkül ugyanis ilyen meredek kaptatón nem lehetne nagy tömegeket mozgatni.

                                                         A Király Kamrája

A Király Kamráját a Nagy Galériából induló, vízszintes folyosón és egy „előcsarnokon” át lehet megközelíteni. A helyiség három fala vörös gránitból készült.
Az építmény középvonalán, de nem teljesen a csúcs alatt megbúvó, kelet-nyugati irányban 10,50 méter hosszú, észak-déli irányban 5,2 méter széles és 5,8 méter magas termet nevezzük királyi sírkamrának. Erre az itt található szarkofág szolgáltat alapot. A sírkamra 42,3 méterrel a terepszint felett helyezkedik el. A kamra közepén áll a hatalmas szarkofág, melyet egy darab vörösgránit-tömbből faragtak, és ma erősen rongált állapotban van. A szarkofág mintegy 5 cm-el szélesebb, mint az ide vezető folyosó, ezért azt már a kamra építésekor el kellett helyezni benne. A szarkofág a piramis egyik tengelyén fekszik, de nem pontosan a csúcs alatt. A piramisban ez az egyetlen hely, ahol a burkoláshoz gránitot használtak.

                          A Királynő kamrája

A Királynő Kamrájának nevezett helyiség mértékadó vélemények szerint befejezetlen sírkamra, félrevezető nevét az araboktól kapta. Ezzel ellentétes vélemények szerint kultikus kamra, és sosem tervezték sírkamrának.A Királynő Kamrájához vezető járat a bejárati folyosóból nyílik, és 39 méter hosszú. A folyosón nincs lezárást biztosító zárókő, ami Stadelmann szerint megerősíti azt a feltevést, hogy ezt a helyiséget nem tervezték sírkamrának. A hozzá vezető folyosó 26° 2’ 30’’ emelkedési szöggel épült, a kamrához vezető vízszintes szakasznál torkollik bele a Nagy Galériába.

                   

A halotti templom

A halotti templom romjait 1939-ben Abu Szeif fedezte és tárta fel. 100 egyiptomi könyök (52,5 méter) hosszú, valaha oszlopcsarnokból és áldozó kápolnából állt. Turai mészkőből épült, mint a piramis burkolata is, udvarán és szentélyében összesen 50 gránitoszloppal. Mára csak a bazalt padlóburkolat egy része maradt fenn. Már ekkor (1939-ben) feltárták a Napbárka három dokkját is, majd 1954-ben  két másikat is, melyek egyikében találták a legrégebbi ismert hajót. A piramis körül még két nagyobb és öt kisebb, bárka alakú (vagyis ovális) bemélyedést véstek a szikla-aljzatba.

A Sznofru piramisainál még meglévő áldozó kápolnának és északi szentélynek, valamint a még korábbi Déli sírboltnak a Hufu-piramis környékén nincs nyoma. A piramiskörzet IV. dinasztiabeli redukálódásának okát többen - például Stadelmann - abban látják, hogy a piramis belsejébe került a kultuszhely - Hufu esetében a Királynő Kamrája -, ezért elegendő volt egyetlen halotti templom a kultuszgyakorlásra.