Egyiptom az egyik legősibb
civilizáció a Földön, történelme több mint 5000 évet ölel fel. Ekkora
időintervallumot több ezer nyomtatott oldalon lehetne csak feldolgozni,
amire felelősen senki nem vállalkozhat. Természetesen én sem fogok ebbe
belevágni, csak egy történelmi vázlatot kívánok lejjebb közölni, viszont
a legtöbb honlappal ellentétben nem állok meg a római kori
megszállásnál, hanem egész napjainkig követem az egyiptomi történelem
vonulatát.
EGYIPTOM A FÁRAÓK ELŐTT
Nehéz pontosan meghatározni, hogy mikor jelentek meg
az emberek a Nílus völgyében, mindenesetre az első paleolitikus
kőeszközöket mintegy kétszázezer évesre lehet becsülni. Jóval később, a
neolitikumban, tízezer évvel ezelőtt a pásztorkodó életformát és a
kezdetleges mezőgazdaságot gyakorló népesség már letelepedett a
Líbiai-sivatagban, a Nílus deltában, a Fajjúm-oázisban, és
Felső-Egyiptomban. A mind szárazabbá váló éghajlat arra kényszerítette
ezeket a közösségeket, hogy egyre inkább a Nílus közelébe húzódjanak,
ahol az első városkezdemények kialakultak. Az egyiptomi történelemnek
ezt a szakaszát predinasztikus kornak nevezzük. A népesség két központ
felé csoportosult: az egyik északra, a Delta vidékre, a másik délre,
Hierakónpolisz közelébe.
A dombordíszműves sminkpaletták szerint számos király uralkodott délen, köztük Narmer és a Skorpió király.
A dombordíszműves sminkpaletták szerint számos király uralkodott délen, köztük Narmer és a Skorpió király.
A predinasztikus korban a Két Föld - Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom - több
háborút vívott egymással, míg végül Narmer király uralkodása alatt Felső-Egyiptom
került ki győztesen a háborúból és egyesítette a két országot.
háborút vívott egymással, míg végül Narmer király uralkodása alatt Felső-Egyiptom
került ki győztesen a háborúból és egyesítette a két országot.
Narmer, a predinasztikus kor utolsó uralkodója
meghódította Alsó-Egyiptomot, és számos csata után egyesítette a két
országrészt. Utódja, Hórusz-Aha, aki talán a legendás Ménész fáraóval
azonos, megalapította az I. dinasztiát. (A kifejezés a görög dünaszteia,
azaz uralom szóból ered.)
![](http://crowland.uw.hu/images/egyiptom/narmer_paletta.jpg)
Az ún. "Narmer paletta". A Két Föld egyesítésének egyik bizonyítéka.
A paletta egyik oldalán Narmer legyőzi Alsó-Egyiptom seregeit, a másik oldalon
a győzelem után pedig már mindkét országrész koronája a fején van.
A paletta egyik oldalán Narmer legyőzi Alsó-Egyiptom seregeit, a másik oldalon
a győzelem után pedig már mindkét országrész koronája a fején van.
Az első két dinasztiát thiniszi néven is emlegetik,
mert Manethón görög történetíró szerint, aki harminc egyiptomi
dinasztiát határozott meg, ennek a kornak a királyai Thisz vagy Thinisz (Tjeni) városából származtak. Thisz nyomát eddig még nem sikerült fellelni, de minden kétséget kizáróan Abüdosz (Abedzsu) környékén volt.
Ménész uralkodásával kezdődött a protodinasztikus-
avagy thiniszi kor, amely csaknem három évszázadon át - a i.e. harmadik
évezred elejétől i.e. 2670-ig - tartott. Ménész uralma alatt alapították
meg a második fővárost; Memphiszt (Ineb Hedzs, Men-nefer), hogy az északi terület jobban ellenőrizhető legyen, mint az innen 600 km-re délre fekvő Hierakónpoliszból (Nekhen).
Ezért jött létre Memphisz, a Fehér fal városa, (célzásként talán a
Nílus áradásától védő gátra), mely később az Óbirodalom fővárosa lett.
Az erősen széttagolt ország összetartozásának hangsúlyozására
Memphiszben tartották a koronázási szertartásokat. Ezek a rítusok
hamarosan nagyon bonyolultakká váltak, és a királyság egyesítő erejét
voltak hivatottak kiemelni.
Ménész személyéről alig maradt fenn adat, mégis feltételezhető, hogy több háborút is kezdeményezett a núbiaiak és a líbiaiak ellen, és uralkodása alatt rendszeres kereskedelmi kapcsolat alakult ki Egyiptom és Kis-Ázsia országai között. A királyt Abüdoszban temették el, ahol az I. dinasztia összes uralkodója és a II. dinasztia két királya is nyugszik. Ménészt Dzser, majd Dzset követte a trónon. Utóbbit kígyó királynak is nevezik, mert sírkövén kígyó látható. Utána még további három király uralkodott. Ka volt az I. dinasztia utolsó uralkodója. Ezt követően az ország súlyos válságba került, belső elégedetlenség és zűrzavar ütötte fel a fejét, egészen Hotepszekhemui trónra lépéséig, aki megalapította a Deltából származó II. dinaztiát. Ellentétben az elsővel, a II. dinasztia nem tudta fenntartani az ország egységét, amelyet újra két király - az egyik északon, a másik délen - kormányzott, egészen Kaszekhem Hierakónpoliszban tőrténő megkoronázásáig. Ez az uralkodó ismét egyesítette a két országrészt, és felvette a Kaszekhemui nevet. Ez már a II: dinasztia vége, és valószínű, hogy a trónra lépő Dzsószer fáraónak, a III. dinasztia második királyának anyja Kaszekhemui felesége volt. Dzsószer ismét Memphiszt tette meg az ország fővárosává. Egyiptom belépett az óbirodalom korába.
Ménész személyéről alig maradt fenn adat, mégis feltételezhető, hogy több háborút is kezdeményezett a núbiaiak és a líbiaiak ellen, és uralkodása alatt rendszeres kereskedelmi kapcsolat alakult ki Egyiptom és Kis-Ázsia országai között. A királyt Abüdoszban temették el, ahol az I. dinasztia összes uralkodója és a II. dinasztia két királya is nyugszik. Ménészt Dzser, majd Dzset követte a trónon. Utóbbit kígyó királynak is nevezik, mert sírkövén kígyó látható. Utána még további három király uralkodott. Ka volt az I. dinasztia utolsó uralkodója. Ezt követően az ország súlyos válságba került, belső elégedetlenség és zűrzavar ütötte fel a fejét, egészen Hotepszekhemui trónra lépéséig, aki megalapította a Deltából származó II. dinaztiát. Ellentétben az elsővel, a II. dinasztia nem tudta fenntartani az ország egységét, amelyet újra két király - az egyik északon, a másik délen - kormányzott, egészen Kaszekhem Hierakónpoliszban tőrténő megkoronázásáig. Ez az uralkodó ismét egyesítette a két országrészt, és felvette a Kaszekhemui nevet. Ez már a II: dinasztia vége, és valószínű, hogy a trónra lépő Dzsószer fáraónak, a III. dinasztia második királyának anyja Kaszekhemui felesége volt. Dzsószer ismét Memphiszt tette meg az ország fővárosává. Egyiptom belépett az óbirodalom korába.
ÓBIRODALOM: A PIRAMISOK KORA i.e. 2650-2150
Dzsószer megépíttette az első egyiptomi piramist
Szakkarában, építésze, a később istenként tisztelt Imhotep tervei
alapján és irányításával. A lépcsős piramis több, egymásra helyezett
úgynevezett masztabából jött létre: a lépcsők a fáraó égbemenetelének
szimbólumai voltak. A IV. dinasztia elején Szakkarától délre Sznofru
fáraó emeltette az első olyan fajta piramist, amit ma mindannyian
ismerünk. Előtte történt már néhány kísérlet : a Medumban álló lépcsős
piramis, amely valószínűleg Huni fáraó síremléke, majd a Dahsúrban lévő,
Sznofru fáraó által emelt törtélű piramis. I.e. 2550 és 2472 között
Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz három nagy piramist építtetett Gízában.
I.e. 2465-ben Uszerkaf megalapította az V. dinasztiát. Ez a korszak változást hozott a vallásban; a Napnak és a Nap fiának, a fáraónak a kultusza mind fontosabbá vált. Szahuré, Neferirkaré, és Neuszerré fáraók Gíza és Szakkara között Abuszírban emeltették piramisaikat. Az V. dinasztia utolsó uralkodója, Unisz fáraó Szakkarában építette fel piramisát, ebben jelentek meg először a sír falára vésett vallásos feliratok. Ezek az úgynevezett piramisszövegek, melyek később helyet kaptak a koporsószövegekben, majd az Újbirodalom idején a Halottak Könyvében is.
I.e. 2465-ben Uszerkaf megalapította az V. dinasztiát. Ez a korszak változást hozott a vallásban; a Napnak és a Nap fiának, a fáraónak a kultusza mind fontosabbá vált. Szahuré, Neferirkaré, és Neuszerré fáraók Gíza és Szakkara között Abuszírban emeltették piramisaikat. Az V. dinasztia utolsó uralkodója, Unisz fáraó Szakkarában építette fel piramisát, ebben jelentek meg először a sír falára vésett vallásos feliratok. Ezek az úgynevezett piramisszövegek, melyek később helyet kaptak a koporsószövegekben, majd az Újbirodalom idején a Halottak Könyvében is.
A piramisok kora. A térképen a nagyobb piramisok helyei láthatók
és a főbb városok.
és a főbb városok.
A VI. dinasztia korában (i.e. 2323-2150 körül) a
vidéki arisztokrácia függetlenségi törekvései következtében a királyi
hatalom meggyengült. A Korszak uralkodói - Teti, I. Pepi, Merenré és II.
Pepi fáraók - Szakkarában emeltették piramisaikat.
ELSŐ ÁTMENETI KOR i.e. 2150-2100
II. Pepi uralkodása végén a központi hatalom
szétesésével megkezdődött az Első átmeneti kor (VII.-X. dinasztia, i.e.
2150-2100 körül.) A IX. és a X. dinasztia királyai Hérakleopoliszban
állították fel székhelyüket, míg Théba I., II. és III. Antef helyi
uralkodók befolyása alatt maradt. A thébai fejedelmek helyreállították a
központi hatalmat és egyesítették az országot.
KÖZÉPBIRODALOM i.e. 2100-1750 KÖRÜL(XI. - XII. DINASZTIA)
Mentuhotep (Nebhepetré) megalapította a XI. dinasztiát, és ezzel virágzó korszak köszöntött Egyiptomra.
Egyiptom virágkora a XI. dinasztia idején.
A XII. dinasztia fáraói meghódították Núbiát, amivel
már Mentuhotep is próbálkozott. Ebben a korszakban több fontos emléket
építettek: List déli piramisát, két másikat Dahsúrban, és azokat, melyek
a Fajjúm-oázis bejáratánál, el-Láhúnban és Havárában emelkednek.
Az uralkodók elhatározták, hogy felvirágoztatják a Fajjúm-oázist,
és fővárosukat is Listbe helyezték.
MÁSODIK ÁTMENETI KOR i.e. 1750-1550 KÖRÜL (XIII. - XVII. DINASZTIA)
I.e. 1750 felé, a XII. dinasztia uralkodásának végén a
belső lázongások miatt a királyi hatalom ismét meggyengült. Núbia
függetlenné vált, és egy új, immár nem thébai eredetű dinasztia a Nílus
deltájának nyugati részén állította fel székhelyét. Ez a Második
átmeneti kor kezdete, mely i.e. 1640-ig tartott, egy idegen nép
beözönléséig.
A hükszoszok (eredeti formájában: hekau-haszut
azaz: idegen országok uralkodói) megszállták az országot. Az idegenek
egy része átvette az egyiptomi kultúrát, viszont ők honosították meg a
lovak használatát, és a kocsit, amiket kizárólag katonai célokra
használtak.
A megszállók a deltabéli (Nílus delta) Avariszban (a mai Tell-el-Daba
mellett) alapították meg fővárosukat. I.e. 1550 táján a későbbi Ahmesz
fáraó kiűzte a hükszoszokat Egyiptomból, és visszafoglalta a núbiai
területeket is. Újraszervezte az országot és megalapította a XVIII.
dinasztiát, mellyel kezdetét vette az Újbirodalom korszaka.
AZ ÚJBIRODALOM ÉS THÉBA VIRÁGKORA i.e. 1550-1076 (XVIII. - XX. DINASZTIA)
A XVIII. dinasztia uralkodásától (i.e. 1550-1295) Théba (Uaszet)
vált az ország fővárosává. Ebben az időszakban lett a karnaki nagy
Amon-templom az ország legnagyobb vallási központjává, és ekkor
alakították ki a Királyok Völgye és a Királynék Völgye nekropoliszait
(holtak városa) az uralkodók számára.
I. Tothmesz korában Egyiptom hatalmának csúcsán volt, kiterjedése elérte északon az Eufráteszt, délen pedig a negyedik kataraktát (zuhatag, itt a Níluson értendő). III. Tothmesz, az egyiptomi történelem egyik legnagyobb fáraója háborút viselt a mai Szíria területének államai ellen, ahol a Mitanni birodalom fenyegetően megerősödött, és bár kénytelen volt az Eufráteszig húzódó területeinek egy részét feladni, ez nem gátolta meg abban, hogy több hadjáratot vezessen Núbia ellen, és létrehozza e legdélibb terület fővárosát; Napatát.
I. Tothmesz korában Egyiptom hatalmának csúcsán volt, kiterjedése elérte északon az Eufráteszt, délen pedig a negyedik kataraktát (zuhatag, itt a Níluson értendő). III. Tothmesz, az egyiptomi történelem egyik legnagyobb fáraója háborút viselt a mai Szíria területének államai ellen, ahol a Mitanni birodalom fenyegetően megerősödött, és bár kénytelen volt az Eufráteszig húzódó területeinek egy részét feladni, ez nem gátolta meg abban, hogy több hadjáratot vezessen Núbia ellen, és létrehozza e legdélibb terület fővárosát; Napatát.
II. Amenhotep folytatta a hadjáratokat Mitanni ellen,
és ez a konfliktus egészen IV. Thotmesz uralkodásáig tartott. IV.
Thotmesz fia, III. Amenhotep diplomáciai kapcsolatokat létesített
Babilóniával és a szíriai területek királyságaival, ezen belül Mitanni
királyával is. Uralkodását a béke, az építészet és a művészetek
felvirágzása jellemezte. A Théba nyugati partján emelt gigantikus méretű
templomából csak néhány rom és két szoborkolosszus maradt, melyet a
görögk Memnón-kolosszusnak neveztek el. Utána fia IV. Amenhotep került
trónra, aki megreformálta az ősi vallást, és egyetlen isten; Aton a
Napkorong kultuszát állította középpontba. Felvette az Ekhnaton
(Ekhen-Aton=Aton kegyeltje) nevet, és székhelyét Thébából Amarnába
(Ahet-Aton) helyezte át.
Az új fővárost (fő)feleségével Nefertiti királynéval együtt
Közép-Egyiptomban építette fel.
Utódja, Tutankhamon hétéves korában került a trónra, de nem sokáig uralkodhatott, tizenhét éves korában meghalt. Uralkodása alatt külső nyomásra visszaállította az ősi vallást, és a fővárost Memphiszbe helyezte át, mely időközben az ország egyik legjelentősebb városa lett. A hatalom valódi birtokosa azonban Ay volt, aki főpap és hivatalnok is volt egyben, és aki az ifjú uralkodó halálakor felvette a királyi jelvényeket és négy évig uralkodott. (Nem hiába terjedt el róla az a hipotézis, miszerint szerepet játszott Tutankhamon váratlan halálában.) Ay-t Horemheb tábornok, a hadsereg parancsnoka követte a trónon, aki a XVIII. dinasztia utolsó fáraója volt.
Utódja, Tutankhamon hétéves korában került a trónra, de nem sokáig uralkodhatott, tizenhét éves korában meghalt. Uralkodása alatt külső nyomásra visszaállította az ősi vallást, és a fővárost Memphiszbe helyezte át, mely időközben az ország egyik legjelentősebb városa lett. A hatalom valódi birtokosa azonban Ay volt, aki főpap és hivatalnok is volt egyben, és aki az ifjú uralkodó halálakor felvette a királyi jelvényeket és négy évig uralkodott. (Nem hiába terjedt el róla az a hipotézis, miszerint szerepet játszott Tutankhamon váratlan halálában.) Ay-t Horemheb tábornok, a hadsereg parancsnoka követte a trónon, aki a XVIII. dinasztia utolsó fáraója volt.
I. Ramszesz alapította meg a XIX. dinasztiát. Fia, I.
Széthi hadjáratokat vezetett a líbiaiak, a szíriaiak és a hettiták
ellen. Uralkodásának vége felé együtt gyakorolta a hatalmat fiával, a
későbbi II. Ramszesszel, aki trónra lépése után tovább hadakozott a
hettitákkal. A szíriaiakkal az Orontész partján vívott kadesi csata után
(i.e. 1274) békeszerződést kötött, melynek szövege egyiptomi és akkád
nyelven is fennmaradt. 67 éven át tartó uralkodását gazdag művészi és
építészeti teljesítmények jellemzik. Nemcsak szobrok százai készültek,
hanem sok templom is épült ebben a korban (Abu-Szimbel, Memphisz,
Bubasztisz, Abüdosz),
számos más templomot kibővítettek vagy művészi alkotásokkal díszítették
(Abüdosz, Karnak, Luxor). Emellett a fáraó egy másik fővárost is
alapított a hükszoszok egykori központjának helyén, Avariszban. A
királynak számos felesége volt, akik közül kettő a többiek felett állt
és különösen ismert: Ízisz-Nofret és Nefertari. Utóbbi a Királynék
Völgyében kialakított sírjáról és az Abu-Szimbelben neki ajánlott
sziklatemplomról is híres. Ízisz-Nofret sírját eddig még nem találták
meg. Az ő fia volt II. Ramszesz utóda Merneptah, akit II. Széthi
követett a trónon, majd halála után özvegye, Tauszert királynő
uralkodott. Szetnakht fáraó rövid uralkodása a XX. dinasztia kezdetét
jelentette (i.e. 1188-1076 körül). Ezt a dinasztiát III. Ramszesz erős
személyisége határozta meg, aki után számos uralkodó következett e
néven, egészen XI. Ramszeszig.
Egyiptom hódításai a XVIII.-XX. dinasztia korában.
Az ország ekkor a legnagyobb.
Az ország ekkor a legnagyobb.
III. Ramszesz néhány nagy templomot építtetett, köztük
a monumentális medínet-habui templomegyüttest. Több győzedelmes csatát
vívott a líbiaiak és az ún. "tengeri népek" ellen. A XX. dinasztia
uralkodásának vége felé a királyi hatalom meggyengült, és a karnaki
Amon-templom főpapja, Herihór lett a birodalom egyik legbefolyásosabb
embere. Rövid időre a trónt is elfoglalta. A központi királyi hatalom
teljesen összeomlott.
HARMADIK ÁTMENETI KOR i.e. 1076-712 (XXI. - XXIV. DINASZTIA)
A XX. dinasztia végével megkezdődött a Harmadik
átmeneti kor hosszú és bonyolult időszaka, amelynek során több királyi
családnak kellett - azonos időben - osztoznia a hatalmon. A deltabéli
Taniszban (Dzsanet), nem messze a Ramszeszek
idején virágzó ramesszida fővárostól egy új, taniszi (XXI.) dinasztia
formálódott, amelynek meg kellett osztania az ország feletti uralmat a
thébai főpapokkal.
Egyiptom ismét két királyságra szakadt. Elvesztette hatalmát
Palesztína felett, és Núbia is visszanyerte függetlenségét. Ezt követően
líbiai eredetű uralkodók szilárdították meg hatalmukat a Delta keleti
részén (XXII. dinasztia).
Bubasztisz, a mai Tell-Baszta lett a főváros, Théba pedig
hanyatlásnak indult. Egyiptom több kicsi királyságra szakadt szét, s ez
az anarchikus állapot lehetővé tette, hogy bármelyik vidéki herceg
fejedelemnek kiáltsa ki magát.
Ezek a dinasztiák azonos időben uralkodtak Egyiptomban, egészen a
XXV. dinasztiáig. A XXIII. dinasztia idején (i.e. 828-712 körül) Tanisz
fővárosi rangra emelkedett, és kis időre sikerült befolyása alatt
tartani a thébai papságot. I.e. 724 és 712 között Szaisz (a mai
Szá-el-Hagar) a Delta nyugati részében két helybéli fejedelem, Tefnakht
és Bokkhorisz kormányzása alatt állt (XXIV. avagy szaiszi dinasztia).
Még korábban, i.e. 770 körül, Kasta kusita király legyőzte
Felső-Egyiptom összes helyi uralkodóját és Thébát is. Utódja, Piankhi, a
XXV. etióp dinasztia megalapítója pedig a szaiszi kiskirályokat vetette
uralma alá.
A FÁRAÓK ALKONYA: A KÉSŐI KOR i.e. 712-332 (XXV. - XXX. DINASZTIA)
Ez a korszak, a vég nélküli konfliktusok ellenére a
gazdasági fellendülés és a kultúra virágzásának időszaka volt. Az új
királyok a nagy fáraók törvényes utódainak nyilvánítatták magukat, és
igyekeztek megőrizni és gyarapítani őseik kulturális örökségét. Egyiptom
azonban ezen fél évezred alatt elvesztette függetlenségét. A núbiai
királyok alatt meggazdagodott és nagyhatalommá vált, egyetlen ellenfele
Asszíria volt, mely a szaisziak támogatásával rövid időre elfoglalta az
országot.
I. Pszammetik fáraónak (XXVI. dinasztia) i.e. 653
körül sikerült kiűznie az asszír megszállókat, és a kis, független
államokra rákényszerítenie hatalmát, ezzel helyreállította a birodalom
egységét. A XXVI. dinasztia uralkodása (i.e. 664-525) Egyiptom új
reneszánsza volt. A kereskedelmi kapcsolatok - ezúttal a görögökkel -
újra felvirágoztak. Nekhaó fáraó megkezdte egy csatorna munkálatait a
Nílus és a Vörös-tenger között, de ez a vállalkozás végül abbamaradt.
I.e. 525-ben III. Pszammetik fáraó seregeit legyőzte
Kambüszész, Perzsia királya, és Egyiptom perzsa provinciává vált. A
XXVII. dinasztiától Kambüszész, I. Dareiosz, Xerxész, Artaxerxész és II.
Dareiosz nevei állnak az egyiptomi királylistán. Egyiptom csak i.e. 380
táján, a XXX. dinasztia idején, a Delta-béli Szebennütoszból származó
hadvezér; I. Nektanebo uralkodása alatt nyerte vissza függetlenségét.
Ez volt az utolsó egyiptomi dinasztia. I.e. 343 és 332 között III.
Artaxerxesz csapatai ismét leigázták Egyiptomot (második perzsa
hódítás), és tíz éven át megszállva tartották. II. Nektanebo fáraó a
spártaiak szövetségeseként végleg vereséget szenvedett, és Núbiába
kellett menekülnie.
EGYIPTOM A GÖRÖG-RÓMAI KORBAN i.e. 332 - i.sz. 395
I.e. 332-ben Nagy Sándor elfoglalta egész Egyiptomot.
Így jött létre a makedón eredetű dinasztia, amely i.sz. 304-ig tartotta
meg a hatalmat. Egy makedón tábornok - Egyiptom egykori helytartója -,
Ptolemaiosz, fáraóvá nyilváníttatta magát I. Ptolemaiosz Szótér néven,
és megalapította a Ptolemaiosz-dinasztiát, amely egészen i.e. 30-ig, az
ország Római Birodalomhoz való csatolásáig uralkodott Egyiptomban.
A Ptolemaiosz-korban az ország fővárosa, a kereskedelem és a görög kultúra központja Alexandria volt. (A várost még Nagy Sándor alapította, és magáról nevezte el.) A Ptolemaiosz Auletész néven is ismert XII. Ptolemaiosz Dionüszosz Neosz korában fejezték be az edfui templom építését, és kezdték el a munkát Denderában.
A Ptolemaiosz-korban az ország fővárosa, a kereskedelem és a görög kultúra központja Alexandria volt. (A várost még Nagy Sándor alapította, és magáról nevezte el.) A Ptolemaiosz Auletész néven is ismert XII. Ptolemaiosz Dionüszosz Neosz korában fejezték be az edfui templom építését, és kezdték el a munkát Denderában.
I.e. 48-ban Julius Caesar partra szállt Egyiptomban,
hogy megvédje VII. Kleopátrát fivérétől XIII. Ptolemaiosz Philopatortól,
aki megfosztotta nővérét a tróntól. I.e. 31-ben Octavianus, a későbbi
Augustus császár légiói támadást intéztek Kleopátra kedvese; Marcus
Antonius ellen, akit a szenátus a római nép ellenségének bélyegzett. A
szembenálló felek Actiumnál ütköztek meg, ahol Antonius serege vereséget
szenvedett. A győztes római légiók elfoglalták Alexandriát, és
Egyiptomot végleg a Római Birodalomhoz csatolták, mint tartományt.
A római császárok szintén a fáraók leszármazottaiként hirdették
magukat. Az egyiptomi vallás, és intézményei is fennmaradtak, sőt az
egész mediterrániumban elterjedtek.
Rómában valóságos "Egyiptom-mánia" söpört végig, gombamód szaporodtak
el a különböző egyiptomi istenségek tiszteletére emelt szentélyek,
legfőképp Ízisz kultusza terjedt el.
A BIZÁNCI KOR 395-640
I.sz. 200 körül a kereszténység kezdett tért hódítani,
és i.sz. 379-ben a rómaiak hivatalos vallása lett. A Római Birodalom
belső válsággal küszködött, majd két részre szakadt. Egyiptomot i.sz.
395-ben a Kelet-római Birodalomhoz csatolták. Azonban a Kelet-római
Birodalom gyengébb volt annál, hogy ténylegesen ellenőrzést gyakoroljon
Egyiptom felett, és nem tudta megvédeni a délről Núbiából, nyugatról és
Észak-Afrikából fenyegető támadásokkal szemben. Egyiptom i.sz. 640-ig
kitartott, amikor Amr Ibn el-Asz, Omar kalifa hadvezére behatolt a Nílus
völgyébe.
AZ ISZLÁM KOR 640-1517
Az arabok magukkal hozták vallásukat Egyiptomba, de jó
ideig megtűrték az egyiptomi vallást is.
Különböző kalifátusok - az Omajjádok (658-750), az Abbászidák
(750-868), a Tulunidák (868-905), az Iksididák (905-969), a Fátimidák
(969-1171) - követték egymást Egyiptom uralkodói székében. 1171-ben a
kurd származású "kalandor"; Szalah el-Din (a híres Szaladin)
félreállította az utolsó Fátimida kalifát, felvette a szultán címet és
megalapította az Ajjúbida-dinasztiát (1171-1250). Ez a korszak a
középkori Egyiptom legdicsőségesebb korszaka volt. 1176-ban, midőn
keresztes csapatok Kairó nagy részét lerombolták, Szaladin megerősítette
a várost, megépítette a Citadellát és a városfalakat. A védelemhez
török zsoldosokat bérelt, a mamelukokat, akik viszont 1250-ben
megszerezték a hatalmat, és 250 éven át meg is tartották.
AZ OTTOMÁN KOR 1517-1798
1517-ben a mamelukok elvesztették az ország feletti
hatalmukat. Egyiptomot az Ottomán Birodalomhoz csatolták, melyet a
szultán által kinevezett pasa igazgatott. A Fenséges Porta tekintélye
azonban hamar lehanyatlott, míg a mamelukok befolyása újra megnőtt. A
pasák csak az ő beleegyezésükkel tudtak kormányozni, ez a dualitás
viszont - egy igazi központi hatalom hiánya miatt - az ország
stabilitását mind politikai, mind gazdasági szempontból veszélyeztette.
A MODERN EGYIPTOM SZÜLETÉSE
Bonaparte Napóleon 1798-ban partra szállt Egyiptomban,
hogy megkísérelje visszaszorítani az angol befolyást a Földközi-tenger
térségében. A piramisoknál vívott csatában, az Abukíri-öböl közelében,
szétzúzta a mamelukok seregét, de közben Horatio Nelson angol admirális
megsemmisítette hajóhadát, így Napóleon - csapatait hátrahagyva -
1801-ben elhagyta Egyiptomot.
Mohamed Ali, egy albán származású katonatiszt,
kihasználva a zavaros és háborúkkal terhes időket, magához ragadta a
hatalmat, és 1805-ben a szultánnal pasává neveztette ki magát. Végleg
felszámolta a mamelukok befolyását az országban, meghódította Szudánt,
Palesztinát és Szíriát, miközben nagyszabású terveket dolgozott ki
Egyiptom modernizálására. 1848-ban unokája, Abbász folytatta művét, majd
annak két fia: Mohamed Szaid (1854-1863) és Iszmail (1863-1879) vette
át a vezetést.
A modernizációs terv azonban, amelyet Mohamed Ali dolgozott ki, arra is kötelezte Egyiptomot, hogy törlessze külföldi adósságait, s ez súlyos gazdasági válságba sodorta az országot. El kellett tűrnie, hogy az európai hatalmak - elsősorban Anglia - beavatkozzanak az ország életébe.
A modernizációs terv azonban, amelyet Mohamed Ali dolgozott ki, arra is kötelezte Egyiptomot, hogy törlessze külföldi adósságait, s ez súlyos gazdasági válságba sodorta az országot. El kellett tűrnie, hogy az európai hatalmak - elsősorban Anglia - beavatkozzanak az ország életébe.
AZ ANGOL PROTEKTORÁTUS 1882-1922
A katonai megszállással az angolok rendet teremtettek
az országban, ám Egyiptom fejlődését a brit gazdasági érdekek határozták
meg. 1918-ban Szaad Zagul vezetésével az első nemzeti párt (WAFD)
függetlenséget követelt, melyet az angolok megtagadtak, mire az
országban felkelést robbantottak ki. 1922-ben Londonnak el kellett
fogadnia az egyiptomi követeléseket.
AZ EGYIPTOMI KIRÁLYSÁG 1922-1952
Ahmed Fuad pasa, aki I. Fuad néven lett király,
proklamálta az első alkotmányt, mely a királyságot parlamentáris
monarchiává tette. Az angolok befolyása továbbra is erős maradt, főleg
gazdaságilag volt szükségük az országra. Fuad fia; Fárúk uralkodása
alatt Egyiptom belépett a Népszövetségbe (1937). A II. világháború után
az infláció és a munkanélküliség miatt az ország elszegényedett, és
súlyos belső zavargások támadtak. 1952-ben egy egyiptomi katonatiszt,
Gamal Abdel Nasszer mind nagyobb befolyásra tett szert, és lemondatta
Fárúk királyt.
AZ EGYIPTOMI ARAB KÖZTÁRSASÁG
A köztársaságot 1953. június 18-án kiáltották ki,
Nasszer előbb miniszterelnök, majd köztársasági elnök lett.
Külpolitikájában eltávolodott a nyugati hatalmaktól, és mind szorosabbra
fűzte kapcsolatait a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal.
1956-ban államosította a Szuezi-csatornát, hogy az asszuáni Nagy-gát
építkezéseit finanszírozni tudja. Pánarab törekvései nyomán Szíriával és
Jemennel megalapította az Egyesült Arab Köztársaságot, amely
1958-1961-ig állt fenn. Az 1967-es Izraellel folytatott vesztes háború
következményeként Egyiptom elvesztette a Sínai-félszigetet, s ugyanekkor
a Szuezi-csatorna tranzitdíjaiból befolyó hasznot sem tudta
felhasználni. A Raisz (arabul: főnök) elfogadta Izrael elismerését,
cserébe az elveszett területekért. 1970 szeptemberében Nasszer meghalt,
és Anwar Szadat, az akkori alelnök lett az utóda. 1973-ban, egy Izrael
ellen indított villámtámadás után, Szadat liberális politikát alakított
ki az országon belül éppúgy, mint a nyugati világgal, és az Egyesült
Államokkal. Az ő elnöksége alatt született meg a Camp David-i egyezmény,
amely rendezte ugyan az "izraeli kérést", de Egyiptom és a többi arab
állam között szakításhoz vezetett. Emiatt Szadatot 1981. október 6-án
egyiptomi fundamentalisták meggyilkolták. Nem sokkal ezután Hoszni
Mubarrak tábornok lett a köztársaság elnöke, aki normalizálta Egyiptom
viszonyát az arab államokkal, és ezzel együtt a nyugati hatalmakkal
számára is elfogadható politikát folytat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése